Na jó, baromira nem volt kedvem takarítani, úgyhogy úgy döntöttem csinálunk valami értelmeset Árpival. Mivel autópálya-építésben nem vagyok valami jó (nem úgy mint apa-Árpi) ráadásul már elég régóta gyűjtögettem a wécépapír-gurigákat, gondoltam ma nekiesünk és megcsináljuk a kígyót.
Árpinak volt kedve hozzá, szívesen festett, bár többször, kissé kétségbeesve megmutatta a kezecskéjét, hogy "anya szedd le a festéket róla!". Végül csak ecsettel volt hajlandó festeni. De nagyon ügyes volt! Az elején még segítettem neki, a vége felé már az asztalra sem könyökölhettem, mindent "edül" (egyedül) akart csinálni. Ő választotta ki a színeket (amiket azért néha még összekever, de a piros már elég stabilan megvan). A vége felé begyorsított és néhány ecsetvonással el akarta intézni a festést, amit a perfekcionista anyja nem bírt elviselni, úgyhogy utánafestett, na ezt meg Árpi nem bírta. Csapkodott, veszekedett, hogy ne nyúljak hozzá a művéhez.
Itt még az elején, nagyon lelkesen
A ragasztás volt a legjobb móka,
bár ez a Nebuló ragasztó semmit nem ragaszt, úgyhogy jött a tűzőgép
Íme a végeredmény:
(azt már csak itt jegyzem meg, hogy rá két percre leszakította fejét és a farkát a kígyónak, majd közölte, hogy dobjuk a kukába...)
Nagyon édes kis kukac lett!
VálaszTörlés